vanzari online

Online értékesítés: Hogyan válasszuk ki az ideális termékkínálatot

A különböző felmérések tanúságai szerint a legtöbb kezdő vállalkozó akár napi 10-12 órát is dolgozik, ami jóval több, mint amennyi időt az alkalmazotti státusban lévő dolgozók dolgoznak. Tény, hogy a munkaidő nem fix, hanem néha éjszakába is nyúlik, de egészen más érzés, ha maguknak dolgozunk, hiszen akkor annak eredményeit is mi magunk tudjuk learatni és élvezni, így pedig jobban meg is becsüljük azt.

Az e-kereskedelem az egyik olyan terület, amelybe nagyon sokan belevágnak, hiszen néha elég egy kreatív ötlet, némi alaptőke és már a magunk urai is vagyunk. Viszont azt is tudnunk kell, hogy ez a dinamikus fejlődés sokak számára vonzó, emiatt pedig folyamatosan jelennek meg új szereplők, új ötletek, új termékek, egy állandóan változó versenyhelyzetről van szó, ahol a piacra lépés alapos tervezést igényel. Éppen ezért a sikeres e-kereskedelmi vállalkozás indításakor az első és egyik legfontosabb lépés, hogy meghatározzuk, mit kívánunk értékesíteni. Az alábbiakban ehhez kínálunk néhány szempontot, irányvonalat.

Keressük meg a piaci rést

Első lépésként tegyük fel az alapvető kérdéseket:

  • Mit szeretnénk eladni?
  • Mire vevők az ügyfelek?
  • Mit keresnek?

Néhány lépésben meghatározhatjuk ezeket a tényezőket, most következnek ezek.

Piackutatás – Online értékesítés

Első körben azt kell meghatároznunk, hogy milyen termékkel, vagy termékekkel jelenjünk meg a virtuális kereskedelmi térben. Fontos, hogy kitűnjünk, felkeltsük a figyelmet. Ehhez a leghatékonyabb megoldás megtalálni a megfelelő piaci rést, vagyis egy olyan szegmenst, ahol még nincsenek jelen mások, vagy nem olyan mértékű a lefedettsége, hogy ne tudnánk labdába rúgni.

Nyilván, alapvetően abból indulunk ki, ami a mi érdeklődési körünkbe tartozik és amihez értünk, így ha a gasztronómia szakértői vagyunk, akkor nem célszerű például autó alkatrészekkel próbálkozni. Ebben az esetben a gasztronómia területén érdemes megtalálni azt rést, ami nincs lefedve és ahol ki tudunk tűnni kínálatunkkal.

A piaci szegmens meghatározása terén az első lépés a piackutatás. Nézd át az olyan piacterek kínálatát, mint az eMag vagy a Pepita. Íme néhány tipp:

  • Vizsgáld meg a legnépszerűbb termékek listáját. Itt láthatod, melyek azok a termékek, amelyek a leginkább felkeltik a vevők érdeklődését, amelyek a legkelendőbbek.
  • Válaszd ki a céljaidnak megfelelő termékkategóriát, azon belül pedig végezz el egy szűrést a népszerűség vagy eladottság szerint. Ebből láthatod, miből vásárolnak a legtöbbet az ügyfelek.
  • Olvasd el a visszajelzéseket. A fókuszodban lévő termékek esetében nézd meg azok értékelését, az olvasók visszajelzéseit, megjegyzéseit. Ebből láthatod, hogy esetleg milyen termékjellemzőkkel nem elégedettek a vevők, ennek alapján pedig olyan termékeket kínálni, amelyek nem rendelkeznek ezekkel a hiányosságokkal.
  • Kövesd a kiemelt ajánlatokat és promóciókat. Nézd át, milyen promóciók, különleges ajánlatok találhatók az olyan piacterek kínálatában, amilyen például az eMag. Ebből is remek rálátásod lehet a legnépszerűbb termékekre.

Elemezd az aktuális trendeket

A piackutatás után a begyűjtött eredmények alapján végezz egy elemzést, amelyből rálátásod lehet az aktuális trendekre az általad kiszemelt iparágon belül. Ehhez remek forrás lehet a Google Trends, az Amazon oldalán található népszerűségi listák, de érdemes a különböző Facebook csoportokat, Instagram profilokat és a TikTokot is megnézni, ahol láthatjuk, mire „ugranak” leginkább az ügyfelek. A közösségi médián tömegek vannak jelen, akik saját szubjektív véleményüket írják le, ennélfogva megbízható iránymutatást jelentenek.

Válaszd ki a potenciális terméket/ termékcsoportot

A fenti eredmények függvényében a következő lépés a konkrét termék kiválasztása, amellyel ki szeretnénk menni a piacra és megmérettetni magunkat. Ha összeállt a fejünkben, hogy mivel szeretnénk próbálkozni, akkor jöhet a célzott piackutatás. Nézzük meg, hogy az adott, specifikus terméket milyen versenytársak kínálják, hol, milyen árakon, mi az a különbség, amivel ki tudunk tűnni.

Ha esetleg ár tekintetében nem tudunk alájuk menni, akkor fontos, hogy a kreativitásunkkal tűnjünk ki. Erre remek lehetőséget kínálnak a közösségi médiás hirdetések. Minél formabontóbb, figyelemfelkeltőbb hirdetéseket készítünk, annál nagyobb az esélye, hogy felfigyelnek a vevők a kínálatunkra. Ugyanakkor, soha ne állítsunk valótlanságokat, mert ebben az esetben elveszítjük a hitelességünket.

Az ár-érték arány kiemelt fontossággal bír, hiszen nyilvánvalóan az embereknek nehéz, ha nem lehetetlen eladni olyan terméket, ami drágább, mint amennyit arra költeni hajlandóak. Ebből a szempontból is érdemes megnézni a konkurencia ajánlatát és kalkulációt végezni, hogy tudunk-e olcsóbbak lenni. Ha nem, akkor remek lehetőség például, ha valamilyen akciót, promóciót, plusz ajándékot kötünk az ajánlathoz, mert így a vevő ugyan olcsóbban kapja meg ezt a terméket, de el tudunk adni neki még valamit, tehát mi is jól járunk.

A kereskedelem ősi szabálya: olcsón venni, drágábban eladni. Amikor az ajánlatot állítod össze, mindenképp végezz egy számítást, hogy biztos legyél benne, hogy az adott áron történő értékesítéssel olyan hasznot tudsz megvalósítani, ami lefedi a termékkel kapcsolatos költségeidet és nyereséget is biztosít. Itt a beszerzési ár mellett a többi felmerülő költségre is figyelni kell, úgymint a szállítás, csomagolás, hirdetés, személyi jövedelem proporcionális költségei.

Az utolsó lépés az élesítés előtt egy úgynevezett próbarepülés. Alakíts ki egy potenciális ügyfélkört, akiknek a körében felmérést végezhetsz, hogy mit gondolnak az adott termékről, a kínálatról, annak feltételeiről. Ezek után még az iparág szakértőivel is érdemes kommunikálni, hogy megtudd, mikor várható esetleg az adott termék új változata, milyen újdonságokat jelent majd, melyek szerintük a legjobb jellemzői stb. Kapcsolódj be az üzleti vérkeringésbe, vegyél részt szemináriumokon, konferenciákon, építs kapcsolatokat.

Összegzés

A fentiek összegzéseként megállapítható, hogy a tökéletes termék megtalálása nem egyszerű és nem gyors folyamat. Tervezést, piackutatást, számos előkészületet igényel. Ha szeretnénk sikeresek lenni, akkor ezen az úton kell végigmennünk. Ugyanakkor, soha ne tévesszük szem elől a tényt, hogy a vevő maradjon a középpontban. Ha a tervünk, termékünk nem találkozik a vevői igényekkel, hiábavaló minden igyekezet.

Ha további segítséget szeretnél, vegyél részt az easySales rendszeres webinárjai egyikén, ahol felteheted a kérdéseidet is.

Tovább az easySales webinarhoz

Az online technológia által nyújtott lehetőségeknek köszönhetően a kereskedelem folyamatos átalakulásban van. Senki sem ülhet a babérjain. Ami ma még hatékony megoldásnak számít, az holnap már lehet, hogy nem fog működni. Ezért fontos mindenkinek időben megérteni, hogy ahhoz, hogy lépést tudjon tartani a trendekkel, az automatizálás egy elengedhetetlen folyamat.

A leghatékonyabb üzleti modell a különböző értékesítési platformok központosítása, ami magába foglalja a piactereket, az online áruházakat, a futárszolgálatokat és a számlázó szoftvereket is. Ha rendelkezel egy olyan átfogó, komplex megoldással, mint amilyet az easySales kínál, sikeresen elvégezheted ezt a feladatot.

Ne feledd: az easySales platformját lehetőséged van ingyenesen kipróbálni. Ennek során tesztelheted a platformot, meggyőződhetsz róla, mennyire megkönnyíti, egyszerűbbé teszi számodra a munkát. Ezzel elérheted a vevőid elégedettségét. Az elégedett vevő pedig visszatérő vevő.

Leave a Reply

Your email address will not be published.